Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
 

 

 

 

Akikre büszkék vagyunk

 

 

Nemere Zoltán (1942. április 20. Bokod – 2001. május 6. Csongrád-Felgyő között): párbajtőrvívó. A Csongrádi Honvéd, a Vasas, majd az OSC versenyzője volt. Az 1964-es és 1968-as olimpián párbajtőrben tagja volt az aranyérmes magyar csapatnak. Az 1965-ös VB-n egyéni, 1970-ben és 1971-ben csapatversenyben szerzett arany-, valamint további egy ezüst (1969) - és két bronzérmet (1963, 1967) csapatban. Az Universiadékon hét arany- és egy ezüstérmet nyert. Hatszoros magyar bajnok (három-három egyéniben (1964, 1966, 1971) és csapatban). 1965-ben az év vívójának választották. Versenyzői pályafuása után edzőként dolgozott.  1971-ben fogorvosi diplomát szerzet, külföldre távozott, Németországban élt (1976-ban Essenben magánrendelőt nyitott), de sűrűn hazalátogatott Csongrádra.

 

 

Várkői Ferenc tornász. 1948-as londoni olimpián bronzérmet szerzett az összetett csapatversenyben. Egyéniben a XXIX. lett 218,70 ponttal. (34. műszabadgyakorlat 36,3 pont; 26. lólengés 36,40 pont; 29. gyűrű 36,70 pont; 29. lóugrás 38,0 pont; 10. korlát 36,6 pont; 55. nyújtó 34,7 pont)

(Csongrád, 1916. jan. 27. - Pécs, 1987. nov. 22.): tornász, testnevelőtanár. 1941-ben a Testnevelési Főiskolán (TF) testnevelőtanári oklevelet szerzett. 1941-ig a Testnevelési Főisk. Sport Club (TFSC), 1941-től 1955-ig a Pécsi Bányász Torna Club (PBTC) tornásza. 1948-ban a londoni olimpián a 3. helyezett m. csapat tagja. 1954-ben a világbajnoki 7. helyezett m. csapat tagja. 1939-ben és 1940-ben csapatbajnok. 1939-től 1955-ig 27-szeres m. válogatott. - M. Kisgyermekek tornája. (Bp., 1965); Tornázzunk együtt! (Bp., 1984)

 

 

Szurgyi István VII. o.t. 1938.

Országos KISOK bajnok. 100 m síkfutás: 11 mp. (KISOK rekord) 200 m síkfutás: 22,4 mp. (KISOK és ifi rekord) II. helyezés: 110 m-es gátfutás: 15,7 mp. (intézeti rekord) II. helyezés: távolugrás: 701 cm (intézeti rekord)

Sportkör vezető tanára: Tiboldi Tibor testnevelő tanár.

A szegedi tankerület 1942 – 43. évi mezei-futó bajnokcsapata.

(Lapu G., Horváth J., Kádár K., Korsós M., Varga F., Lovas J., Forgó M.)

Testnevelési tanár: Fiedler Barna.

A szegedi tankerület 1942 – 43. évi egyéni mezei – futó bajnokság első 3 helyezettje

(első: Kádár K., második: Korsós M., harmadik: Lovas J.)

Abonyi György (1942.07.27. Esztergom - 2005.08.05. Budapest). 1961-ben érettségizett nálunk.
Sportlövő. Világbajnokság 5. (1966-nagyöblű sportpuska összetett csapat); Európa-Bajnokság 3. (1971-légpuska csapat; 1972, 1973: légpuska egyéni; 1975, 1977-kisöblű sportpuska térdelő csapat), Eb 5. (1977-kisöblű sportpuska álló csapat) Eb 6. (1973-légpuska egyéni; 1975- kisüblű sportpuska álló egyéni). 16-szoros magyar bajnok (1962-1975). 42-szeres csapatbajnok (1965-1975).
Abonyi Imre (1950-ig Greskovics Imre)
Lovas fogathajtó.
1936-ban érettségizett nálunk.
Világbajnok (1976-egyéni, csapat), VB 4. (1972-egyéni, csapat), VB 5. (1974-csapat).
Európa-bajnok (1971, 1975: egyéni, csapat), EB 4. (1973: egyéni, csapat).
Gát Klára
1979-1983-ig volt iskolánk tanulója.
49-szeres felnőtt női kézilabda válogatott.

Fekete Viktória II. A 1972.

A kecskeméti országos középiskolás bajnokság győzelmi emelvényén (súly, gerely győztese).

 Baksa Györgyi 1972.

Aranyjelvényes magasugró 150 cm. Testnevelő tanár.

 Szeri Teodóra   1977.

Országos Középiskolás Bajnokság III. hely 400 m sík 59 mp. Országos Ifjúsági Bajnokság VI. hely 200 m sík 25,9 mp; VIII. hely 100 sík 12,81 mp; VIII. hely 400 m sík 58,8 mp

Túri Erzsébet III.B 1966.

Magyar ifjúsági válogatott tájékozódási futó, többszörös megyei bajnok.

Huba Zsuzsanna 1955

Magyar Ifjúsági Válogatott, 100 m sík 13,2 mp ; távolugrás 536 cm

Lantos Piroska III.B 1971.

Felnőtt I. o. magasugró (165 cm). Kétszeres főiskolai bajnok. Testnevelő tanár.

Lovas Katalin I.B 1972

Ifjúsági aranyjelvényes szint serdülő hárompróbában (100 m 13,8, súly 9,12 m, magas 142 cm). Országos Bajnokság IX. hely

 Bozó Tibor          1977

Országos Ifjúsági Bajnokság VI. hely hármasugrás 13,96 m, aranyjelvényes szint

 Kósa Erika 1979

aranyjelvényes szintű atléta. Országos Középiskolás Bajnokság III. hely 400 m sík 57,2 mp; VI. hely: 200 m sík 26 mp; Területi bajnok 100 m 12,5 mp és 400 m 9,3 mp, II. hely 200 m 26,3 mp.1978: 100, 200, 400 sík, 300 gát és távolugrásban került az Országos Ifjúsági Bajnokság döntőjébe.

Ferenczi Gyula 1980

kenu egyes, Magyar Ifjúsági Bajnokság III. hely 5000 m-en. Ifjúsági válogatott.

Erki-Szabó Mihály atléta 1980. Megyei és Területi (5 megye) Középiskolai és egyesületi bajnoka 800 m-en. 2:00,0 perc. 1500-on mindkettőben II. hely 4:05,0 perc; 3000 síkon megyei II. hely, területi III. hely 9:10,6 perc.1981: megyei és területi bajnok 800 m-en, 1500-on megyei bajnok. Sutús Andrea 1982.

Országos Serdülő Bajnokság IV. hely. 1500 m sík: 4:59,6 perc, VI. hely 800 m 2:25,1.1983: 1500 m 4:50,0 ifjúsági aranyjelvényes szint. Magyar Ifjúsági Válogatott honvédelmi összetett versenyben. Országos HKL lövészbajnokság II. hely légpuska, álló testhelyzet 176 kör. 1985: Összetett Honvéd verseny Kubában: csapat világbajnok terepfutásban és összetettben.

Gyulai Roland III.B 1987.

Magyar Középiskolai Bajnok: Sí, lesiklásban, műlesiklásban, óriás műlesiklásban, alpesi összetettben. Így egymaga megnyerte a csapatbajnokságot is !

Kispályás futball, megyei bajnokcsapat 1986.

Hátsó sor, balról: Szendrei Ferenc, Dancsó Zoltán, Kozma Tibor, Fássy István, Berkes Attila. Első sor: Kiri Alex, Gyulai Roland, Török Tamás, Korom Tibor, Harmai Illés.

Tari László 1971.

aranyjelvényes magasugró 196 cm. Országos Középiskolai Bajnokság II. helyezett. Aranyjelvényes úszó; felnőtt korában SENIOR világbajnok 4x50 m gyors.

Tari István II.A 1966 .

Serdülő Magyar bajnok (magas 179 cm, 1966). Országos Seregszemle Bajnok (magas 180 cm és hármas 13,32 m). Országos középiskolai bajnokság II. hely magas 185 cm, IV. hely hármas 13,34 m 1967. Megyei ifjúsági csúcstartó.

Szabó Anikó 1975.

Gerelyhajító. Országos Középiskolai Bajnokság Ifjúsági V. helyezett 38,12 m. Többszörös megyei egyéni, kétszeres területi csapatbajnoki II. hely. Testnevelő tanár.

Forgó Zoltán I.B 1985.

Országos ranglista III. hely 100 m síkon. Ifjúsági ezüstjelvényes versenyző.

Forgó Katalin

Felnőtt magyar ranglista IV. helyezett. 1975-ben 184 cm (magasugrás). Országos Ifj. válogatott. Országos Középiskolai Bajnok magasugrásban 174 cm 1975; második 172 cm 1973; ötödik távol 473 cm 1972; hatodik ötpróbában 1972. Ma orvos.

Fekete Viktória II.A 1972.

Felnőtt magyar válogatott gerelyhajító 1973. Magyar ifjúsági válogatott 1973. Országos középiskolai bajnok 1972 gerely 44,22 m, súlylökés 11,49 m; 2 versenyszámban arany, 5-ben ezüstjelvényes szintet teljesített. Magyar ifi bajnok gerely 47,12 m.

Zentai Tamás III.A 1987.

Ifjúsági európa Bajnok vízilabdázó (center). Junior válogatott.

Sztankovics Tímea 1987.

OB I-es női vízilabdázó.

Balogh György III.B 1988.

Országos középiskolai bajnok 50 m hátúszásban.

Nagyistók Tibor

Ezüstjelvényes magasugró 185 cm. Megyei egyesületi és középiskolai bajnok magas és hármasugrásban (185 cm ill. 12,00 m). 1981, 82,83, és 84-ben második távolugrásban (556 cm), 1981, 83, 84 második 110 gáton 1984. Ma szerkesztő -riporter az MTV1-en.

Jóna Zénó 1985.

Honvédelmi kupa Lövészverseny Országos Bajnokság II. hely légpuska, álló testhelyzet 172 kör.

Szamosi Csilla III.C. 1986.

Európa Kupa III. helyezett női vízilabda csapat tagja

 Szebeni István III.D 1969

Magyar ifjúsági válogatott labdarúgó (17-szer húzhatta magára a nemzeti mezt.) Ifjúsági Európa-Bajnokságon ezüstérmet szerzett (1968-Cannes)

Ötvös József

Aranyjelvényes kajakozó. 1973: országos ifjúsági bajnokság VIII. hely K-1 1000 m. Testnevelő tanár.

Ferentzi Pál

Magyar ifjúsági bajnokság IV. helyezett kenu egyes 5.000 m 1976; VII. helyezett kenu kettes 5.000 m 1972.

Gulyás Zsuzsanna

Megyei középiskolás Bajokság:kispuska 1988 és 1989, légpuska és kispuska csapatbajnok 1988 és 1989; légpuska csapat II. 1987, légpuska egyéni bajnok 1987.

Bujáki Teréz IV.C 1989.

Országos Középiskolás Torna Bajnokság: összetett IX. hely

Pap Gabriella III.A 1989

Felnőtt I. osztályú teniszező.

Bencze Beáta III.B 1988

Aranyjelvényes kajakozó. Országos bajnokság VI. helyezett 1988; IV. helyezett 1989; felnőtt válogatott 1989. Maratoni kajak világbajnokság: V. hely párosban (Dél-Afrikában)

Lantos Sándor

Magyar ifjúsági bajnokság VII. helyezett kenu kettes, Ferentzi Pállal 1972.

Borombós Edit III.C 1990/91

Országos sakkverseny VIII. hely

Tari Tibor IV.B 1986

Labdarúgó. Érettségi után a VIDEOTON játékosa (NB I.)

Soós Katalin IV.E 1992/93.

Országos triatlonverseny III. hely csapatban; Országos úszóverseny XIV. hely 4x50-es gyorsváltó; Megyei versenyeken dobogós helyezés: triatlon, úszás, atlétika, mezei futás, kéilabda. “Jó tanuló – Jó sportoló” kitüntetést kapott. Vaslady címet is elérte (egyfolytában, pihenés nélkül teljesítette: 3800 m úszás, 180 km kerékpár, 42 195 m futás.)

Szabadkai Andrea 1989

Ezüstjelvényes kajakozó. Testnevelő tanár.

Nagypál Anita II.B 1989

Megyei összetett bajnok honvédelmi összetettben (úszás, terepfutás, céllövés, ejtőernyős célbaugrás)

Csernók Zoltán IV.B

1989 Országos Honvédelmi Összetett Bajnokság II. hely (úszás, lövészet, terepfutás, ejtőernyős célbaugrás).

 Fábián Tamás 1994.

Teniszező. Ifjúsági Európa Bajnok - csapat tagja volt. (Senbreanch, Franciaország)

Dancsó László III.B 1988.

Megyei bajnok légpuska lövészetben.

Jánosi László III.B 1992.

Országos serdülő bajnok távolugrásban 694 cm. Országos diákolimpia III. hely, 714 cm, 1993.

Gál – Bogár Erika

aranyjelvényes magasugró. 150 cm 1972. Területi bajnok magas csapat 1971.

Versegi László 1976

Országos ifjúsági bajnokság X. hely 5000 m-en 15:52,2 perc. 1500 sík, 3000 m sík megyei II., területi III., (4:40 ill. 9:10,6). Országos ifjúsági bajnokság döntőjébe került 4x100, 4x200, 4x400 és 4x1500 m-es váltó tagja !

Németh Károly 1976.

Országos Ifjúsági Bajnokság kajak egyes 5000 m VII. hely. Aranyjelvényes szint.

Megyei Középiskolás légpuska csapat bajnok 1987: Kádár Gabriella (I.A), Takács Andrea (II.A), Gulyás Zsuzsanna (II.A) Leány kézilabda csapat 1967 Pozsár László testnevelő – edzővel. Megyei középiskolás és megyei ifjúsági bajnok (39:7 gólarány, vereség nélkül)
Máté Hunor
Úszó. 1993-1997 között iskolánk tanulója volt (5-8. osztály).
A 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián osztrák színekben vett részt. Pekingben 100 méteres mellúszásban 18., 200 méteren 21. helyen végzett.
(1:00.93-mal megdöntötte Güttler Károly 1993 óta fennálló rekordját. Ideje sajnos nem hitelesíthető magyar csúcsként, hiszen a 2007 nyara óta kettős állampolgár fiatalember az osztrák szövetség tagjaként versenyzett az ötkarikás játékokon, ám  a teljesítménye így is megsüvegelendő. 200 m-en pedig 2:11,56-os ideje jobb, mint az olimpiai bajnok Rózsa Norbert nem is olyan régi világrekordja.)
  Londonban pedig 200 m-en 29. lett. Mellúszásban 22-szeres osztrák bajnok és ötszörös osztrák csúcstartó.
Amerikai tanulmányai alatt az alabamai állami egyetem (Tuscaloosában) színeiben többször nyert egyetemi bajnokságot egyéniben és csapatban is.
2001-ben ifjúsági Európa bajnok lett a magyar váltó tagjaként.
Bertus Kitti
12.B  2012/2013
Evezés.
Magyar Válogatott.
Országos bajnok - kétpár (2015.07.18. Szolnok)
Többször nyert országos bajnokságot diákolimpián.
Olimpiai Reménységek Versenyén Lengyelországban 2. lett (2010-ben).
BOM a Magyar Sportért Alapítvány ösztöndíjasa.
Riói olimpiára készülő evezős válogatott tagja .
Ifi EB 9.
Ifi EK 3.
Kincses Lilla
12.F 2003/2004
2008-ban női könnyűsúlyú négypárevezős egységben a linzi világbajnokságon 8. helyezést ért el. Ebben az évben női könnyűsúlyú egypárevezősöket képviselhette a Belgrádban megrendezett egyetemi világbajnokságon, ahol hatodikként ért célba.
2009-ben a lengyelországi Kruszwiczában megrendezett egyetemi európa-bajnokságon szintén könnyűsúlyú egypárevezős egységben lett ötödik.
2007, 2009. - Országos Bajnokság 1. hely, könnyűsúlyú kétpár.
Háromszor elnyerte a Magyar Köztársaság Jó tanulója, Jó sportolója díjat is (2003, 2004, 2009).

Lantos Csaba III.B 1991/92

Serdülő, ifjúsági és junior magyar válogatott vízilabdázó egyszerre !

Hajdú László III.D 1969

Magyar ifjúsági válogatott 18-as kerettag (labdarúgás)

Bodor Ágnes aranyjelvényes atléta 1977. Országos ifjúsági bajnokság VII. hely 300 gát 47 mp, ötpróba VI. hely 4329 pont (megyei csúcs). Iskolánk testnevelője volt 1983-1996-ig.

Területi bajnok Ifjú Gárda járőrcsapat 1988. Hátsó sor, balról jobbra: Tóth Endre, Kádár István, Kisvárdai Antal (felkészítő tanár); Középső sor: Versegi Anikó, Hajdú M., Szőke Erika, Gut Csanád; Első sor: Újvári József, Ötvös János, Balogh Károly. Tóth Endre 1989.

Országos Ifjúsági Honvédelmi Összetett egyéni és csapatbajnokság: összetett csapat II. hely terepfutásban; csapat II. hely akadálypálya; III. hely párbajlövészet csapatban. Terepfutás egyéni versenyben IV. hely.

 

Laborczy Judit IV.A 1955.

Országos középiskolai magasugró bajnok 148 cm.

Győri Eszter 12.F 2000/2001

Vízilabdázó:          Felnőtt magyar bajnok (1996/97; 1997/98; 1998/99; 1999/2000) Magyar bajnoki II. helyezett (2000/2001) Magyar Kupa győztes (2000) Juniur Európa - Bajnokság I. helyezett (1998, Millfield, Nagy-Britannia) Junior Európa-Bajnokság II. helyezett (1999, Pilsen Csehország) Junior Világbajnokság III.helyezett(1999,Messina,Olaszország) Bajnokcsapatok Európa Kupája III. helyezett (2000,Athén,Görögország) Felnőtt magyar válogatott (kb.: 40-szeres) Magyar Köztársaság Jó tanuló-jó sportolója cím kitüntetettje.

 

Szőke Péter

12.A 2004/2005

Fekvenyomás: Országos diákolimpia 1. hely (2005. május Jánoshalma. 142,5 kg-mal.     82,5 kg-os súlycsoport)

Ifjúsági –junior Magyar Bajnokság 2. hely (2004.április, Pusztaszabolcs.)

Országos diákolimpia 2. hely (2004. május, Szeged)

Némedi Márk

12.F    2004/2005

 

Íjász.

Tradicionális „amatőr” Országos Bajonkság 3.hely

(2002. augusztus 30.)

Tradicionális „amatőr” Országos Bajonkság 3. hely

(2003. augusztus 30.)

„Profi” Terep Országos Bajnokság  5. hely (2004. augusztus 21-22. Döbrönte)

 

Nagymihály Adrienn 12.A 2000/2001

TRIATLON: Európa-Bajnokság I. hely 2000 (Tiszaújváros)(ifjúsági korcsoport, váltóverseny) Európa-Bajnokság I. hely 2000 (Stein, Hollandia) (junior korcsoport, csapat) Európa-Bajnokság II. hely 2001 (Karlovy Vary, Csehország)(csapat) Klubcsapatok Európa-Bajnoksága III. hely 1999 (Tiszaújváros) (csapat) Európa-Bajnokság IV. hely 1999 (Madeira) (csapat)Ötszörös magyar bajnok DUATLON:Európa-Bajnokság II. hely 1999 (Bluman, Ausztria) (váltóverseny) Négyszeres Magyar Köztársaság Jó tanuló-jó sportoló kitüntetettje.

Csonka Szilvia

12.D  2004/2005

 

Labdarúgás (futsal): felnőtt magyar bajnok (ALKO SzentesiTE,  2001/2002)

Felnőtt magyar bajnokság 2. hely

(AL-KO Szentesi TE, 2002/2003)

Felnőtt magyar bajnokság 3. hely

(AL-KO Szentesi TE, 2003/2004)

Felnőtt magyar bajnokság 7. hely

(Szentesi Futsal SC, 2004/2005)

Megyei diákolimpia 1., Országos diákolimpia 16. hely (Salgótarján, 2005.05.28-30.)

Mezei futás: megyei 1. hely csapatban (Szeged, 2004.03.24.)

„Amatőr” kézilabda (kapus): megyei 2. hely (20044/2005)

Mucsi István

12.C       2004/2005

 

Evezés. 2001 – Országos Bajnokság 3. hely (tanuló kétpár). Országos Diákolimpia 1. hely (mix kielboat); 1. hely (férfi kielboat).

2002 – Országos Diákolimpia 1. hely (férfi kétpár); 2. hely (férfi négypár).

2003 – Országos Diákolimpia 1. hely (férfi kétpár); 1. hely (mix négypár); 1. hely (férfi négypár); 2. hely (férfi kielboat); 2. hely (mix kielboat).

2004 – Nyílt Vidékbajnokság 1. hely (felnőtt férfi négypár). Országos Diákolimpia 1. hely (férfi kielboat, VI. kcs.); 1. hely férfi kétpár (VI. korcsoport); 2. hely (mix kielboat (VI. kcs.); 2. hely (mix négypár (VI. kcs.)

2005 – Nyílt Vidékbajnokság 2. hely (férfi ifjúsági kétpár).

László Ágnes

12.A  2004/2005

 

Országos diákolimpia 6. helyezett  magasugrásban 150 cm-rel   2004/2005. tanév (Budapest, 2005.június 5.)

Országos terematlétikai diákolimpia, 7. helyezett magasugrásban 150 cm-rel  (Budapest, 2005.01.19.)

Országos diákolimpia 7. helyezett magasugrásban 150 cm-rel  2003/2004. tanév (Budapest, 2004.06.03.)

Többszörös megyei bajnok magasugrásban.

Mezei futás: megyei 1., országos 39. helyezett  (Gödöllő, 2005. 04.12.)

Varga Ágnes

12.D     2004/2005

 

Sportlövő. Általános iskolás korában kitűnt szorgalmával és tehetségével. Légpuskával kiválóan lőtt. Országos Diákolimpián 1999/2000-ben 2 arany- és 1 bronzérmet nyert. A Középiskolás Országos Diákolimpián 2001-2004-ig 2 arany-, 5 ezüstérmet nyert. Összesen 4 arany-, 5 ezüst- és 1 bronzérmet nyert 5 Országos Diákolimpián. Csongrád városa sok kiváló sportlövő diákkal vett részt az Országos versenyeken! Légpuskával legjobb eredménye 20 lövésből 187 kör. Megyei Diákolimpián ezen a versenyen a Batsányi J. Gimn. 3 fős csapata az országban akkora eredményt ért el, hogy Magyarországon 15 évig biztosan csúcs lesz (Varga Á. 187, Tantucz Zs. 182, Szivák Éva 173 =542 kör 60 lövésből.) Kispuskával is kiválóan lőtt. Edzője: Sutús József

Németh Anikó

12.C   1999/2000

 

László Csaba párjaként a Szilver TSE színeiben  versenytáncosként a következő eredményeket érte el: Tíz Magyar Bajnoki cím; Hét ranglista győzelem; Ifjúsági Világbajnokságon elért 8. hely;  Felnőtt Tíztánc Világbajnokságon elért 10.  hely; A Tíztánc Világkupán elért 5. helyezés; valamint számos Nemzetközi versenyen hazánkat képviselve helytálltak. Sérülés miatt 2001-ben kellett befejeznie versenyzői pályafutását. Azóta edzőként is sikereket ér el.

 

Tantucz Zsuzsanna

12.D     2004/2005

 

Kiváló képességekkel megáldott sportlövő. Légfegyverrel és tűzfegyverrel kiválóan lő. Az ország egyik legtehetségesebb versenyzője. 1998-tól 2000-ig az Általános Iskolások Országos  Diákolimpiáján 7 arany- és 2 ezüstérmet nyert. 2001-ben OB-t nyert 184 körrel. 2001-2004. években 4 Országos Középiskolás Diákolimpián 5 arany-, 7 ezüst- és 2 bronzérmet nyert légpuskával és légpisztollyal. 7 Országos Diákolimpián vett részt, 12 aranyat, 9 ezüstöt, 2 bronzot, összesen 23 érmet nyert,  az országos legeredményesebb diákja. Országos szinten elismerik tudását. Sajnálják, hogy nem lesz belőle nemzetközi szintű versenyző. Pénz! Szonzor! Kevés támogatást kapnak országos szinten a legkiválóbb egyesületek is! 7 év alatt 100-nál több érmet nyert. Edzője: Sutús József

 

Huszka Zsuzsanna

12.A 20005/2006

Vízilabdázó

Felnőtt OB I.: III. hely (2001/2002; 2002/2003; 2005/2006); II. hely (2003/2004; 2004/2005). Felnőtt Magyar Kupa: III. hely (2001, 2002, 2003, 2004,2005). Utánpótlás OB I.: III. hely (ifi, 2002/2003); II. hely (ifi, 2004/2005); I. hely (serdülő, 2002/2003, 2003/2004). Válogatott: Ifi EB II.hely (Emmen, 2003); Junior EB V. hely (Bari, 2004); Ifi EB II. hely (Porto, 2005); Junior EB III. hely (Kirishi, 2006).

 

Brezovai Dorottya

12.A 20005/2006

Vízilabdázó

Felnőtt OB I.: 2x-es bajnoki II. hely; 2x-es III. hely;

Felnőtt Magyar Kupa: 1x-es II. hely; 2x-es III. hely;

Ifjúsági OB I.: 3x-os III. hely; 1x-es II. hely;

Serdülő OB I.: 2x-es I. hely; 1x-es II. hely;

Válogatott: Ifjúsági Európa Bajnokság II. hely (Porto 2005)

 

Milovanovics Lívia

12.A 2005/2006

Labdarúgás (futsal): felnőtt bajnok (ALKO Szentesi TE, 2001/2002)

Felnőtt magyar bajnokság 2. hely  (AL-KO Szentesi TE, 2002/2003)

Felnőtt magyar bajnokság 3. hely  (AL-KO Szentesi TE, 2003/2004)

Felnőtt magyar bajnokság 7. hely  (Szentesi Futsal SC, 2004/2005)

Felnőtt magyar bajnokság 6. hely  (Szentesi Futsal SC, 2005/2006)

Megyei diákolimpia 1., országos diákolimpia 16. hely (Salgótarján, 2005. 05.28-30.)

Mezei futás: megyei 3. hely csapatban (Szeged, 2004.03.31.)

 

László Szilvia

12.C  2007/2008

Versenytáncos.

-Felnőtt Standard Formációs Világ-

bajnokság IX. hely (Németország, 2007.11.24.)

-Felnőtt Standard Formációs Európa Bajnokság VI. hely (Moldávia,2007.10.13.)

-Felnőtt Standard Formációs Magyar Bajnokság I. hely (Miskolc,2008.04.12.)

-Ifjúsági Standard German Open I. hely (Németország,2005.08.17.)

-Ifjúsági Tíztánc Magyar Bajnokság I. hely (2005.09.10.)

-Ifjúsági Standard Magyar Bajnokság I. hely (2006.06.10.)

-Ifjúsági Tíztánc Magyar Bajnokság I.hely (2006.09.09.)

-Ifjúsági Standard Ranglista I.hely (2006.02.26.)

-"A" Országos Bajnokság Standard I. hely; latin II.hely (1006.05.07.)

 

Urbaniczki Barbara

12.D 2008/2009

Evezős.

2005/2006      

Országos Diákolimpia:

IV. korcsoport vegyes kétpár I. hely

IV. kcs. női kétpár II. hely

IV. kcs. vegyes négypár III. hely

2006/2007   

Országos Diákolimpia:

 V. kcs. női kétpár III. hely

 V. kcs. vegyes kétpár III. hely

 V. kcs. női négypár III. hely

 VI. kcs. női kétpár III hely

 VI. kcs. vegyes négypár III. hely

Országos Bajnokság:

női ifjúsági könnyűsúlyú kétpár II.hely

vegyes kétpár III. hely

2007/2008      

Országos Bajnokság:

női felnőtt könnyűsúlyú négypár III.hely

vegyes  kétpár II.hely

női felnőtt könnyűsúlyú kétpár I. hely

2008/2009      

Nemzetközi Bajnokság:

női felnőtt könnyűsúlyú kétpár III. hely

 

Zsiros Gabriella

12.A  2009/2010

Versenytáncos.

-Háromszoros Felnőtt Magyar Formációs

  Bajnok standard kategóriában

  (2008.; 2009.; 2010.)

- Formációs Világbajnoki döntő VIII. hely

  (Németország, Stuttgart. 2009.)

- Formációs Európa Bajnoki döntő VI. hely

 (Miskolc. 2009.)

- Formációs Világbajnokság VII. hely

  (Moldova, Kisinyov. 2008.)

- Formációs Európa Bajnokság VII. hely

 (Oroszország, Moszkva. 2008.)

- Kétszeres standard Diákolimpia bajnok

  (2004.; 2005.)

- Négyszeres Kelet-Magyarországi bajnok

  (2005.; 2006.; 2008.; 2010.)

- "B" Országos Bajnok

  (felnőtt standard 2008.)

- "A" országos II. hely

  (felnőtt standard 2008.)

 

 

Kertes Anna

12.F  2009/2010

Vízilabdázó.

- AVOF Ifjúsági Olimpiai fesztivál I. helyezés
  (Ausztárália, Sydney, 2009)
- Junior Európa Bajnokság 2. helyezés

  (Görögország, Chania, 2008)
- Ifjúsági Európa Bajnokság 2. helyezés
  (Győr, v2008). Itt a csapat legjobb

  játékosa  címet is elnyerte.
- Felnőtt női OBI.: 3. helyezés
- Felnőtt női OBI.: 2. helyezés (2010)

- Felnőtt Magyar Kupa 3. hely
- Országos Bajnokságok (évente): gyermek,

  serdülő, ifi 1.,2. 3. helyezés
- Már játszott a felnőtt válogatottban is!

  Felnőtt válogatott kerettag.


 

Labdarúgás

2004/2005-ös tanév

Álló sor, balról jobbra: Darida Katalin 10.B, Pap Melinda 10.B, Busch Judit 10.B, Gazsi Orsolya 10.D,  Milovanovics Lívia 11.A, Csonka Szilvia 12.D.

 

Felkészítő tanár: Borda Zsolt

- Megyei Diákolimpia I. hely

- Országos Diákolimpia XVI. hely

 

 

Biatovszki Mira

12.B   2011/2012

sportlövő

 

- Miniszteri elismerő oklevéllel kitüntetett

- Széchenyi emlékéremmel díjazott

- Csongrád megye sportjáért kitüntetett

- Szeged sportolója kitüntetett

- Köztársaság jó tanuló-jó sportolója

- Többszörös Csongrád város év sportolója

 

A siketsportban:

- Olimpiai bajnok 2009

- Európa-bajnok 2007, 2011

- Olimpiai, Világ és Európa-csúcs tartó

 

Az épek sportjában:

- az év sportolója 2009 (országos-felnőtt)

- az év Heraklész sportolója 2009

- Junior egyéni Európa-Bajnok 2012

- 2 x junior csapat EB 4. hely 2009, 2010

- Kvalifikált Ifjúsági Olimpikon 2010

- Európai Ifjúsági Liga győztes csapatban   2010, bronzérem 2009

- Olimpiai Reménységek Versenye győztes csapatban, egyéni ezüstérmes 2009

- Hungarian Open nyílt nemzetközi verseny győztes felnőtt egyéni 2010

- 2 x ifi egyéni Országos Bajnok

- Többszörös junior egyéni Budapest Bajnok

 


 

Kézilabda

2005/2006-os tanév

 

Országos Diákolimpia XIII. helyezett csapat:

Busch Judit 11.B, Csiszár Edit 11.B,Csehó Mariann 11.D, Hanyecz Nikolett, Horváth Anita 11.D, Kulik Ágnes 12.A, Sarusi Anikó 11.A, Sipka Renáta 11.F, Tóth Zsuzsanna 11.F, Zsiray Zsófia 11.F

Felkészítő tanár: Borda Zsolt


 

Kása Viktória

12.F 2016/2017.

 Fitness versenyző.

 

- 7x Fit-Kid Európa Bajnok

  (3x egyéni 1. hely, 4x csoportos 1. hely)

- 3x Fit-Kid Európa Bajnoki 2. hely (csoportos)

- 1x Fit-Kid Európa Bajnoki 3. hely

- 8x Grand Prix bajnok

- 25x Fit-Kid Országos Bajnok

- 22x Fit-Kid Országos 2. hely

- 8x Fit-Kid Országos 3. hely



 

A Gimnázium kispályás labdarúgó csapata 2011/2012.

 

Álló sor balról jobbra: Birk Máté 12.C, Horváth Lóránd 12.A, Bodor Bendegúz 12.C, Hogyor Balázs 11.B, Szőrfi Kristóf 10.C, Bátki Dániel 11.F, Gyöngyösi Dániel 11.F, Borda Zsolt (felkészítő tanár).

- Megyei I. hely.

- Országos 11. hely. (189 iskola versenyzett ebben a tanévben.)


Kozma Bettina
12.A   2018/2019.
Fitness versenyző

- Fit-Kid Európa Bajnok (2017 Dublin)

- Európa Bajnok  (2018. Bibione)

- Európa Bajnoki 3. hely (2015.Benidorm)

- Európa Bajnoki 3. hely (2018. Bibione)

- Fit-Kid Európa Bajnoki 3. hely (2016.

   Hódmezővásárhely)

- Többszörös Országos Bajnok és Grand

   Prix I. helyezett

  

  
                                 

 

A Csongrádi Oktatási Központ kispályás labdarúgó csapata 2013/2014.

Álló sor balról jobbra: Borda Zsolt (felkészítő tanár), Borda Ádám 11.B, Mészáros Máté 9.A, Borda Szilárd 9.A, Szörfi Kristóf 12.C, Kiss István 10.C, Lenkei Márk 14.D -Sághy.

Megyei 1. hely.

Országos 13. hely.



                                                         

 


 

Kovács Fruzsina Dóra
12.F  2019/2020
Triatlonos

- Aranyjelvényes sportoló (2017-2019)

- Ifjúsági Duatlon Ranglista 2. hely
  (2018, 2019)
 - IfjúságiTriatlonRanglista 3. hely
   (2018, 2019)

- Duatlon Diákolimpia (2017. Marcali)
  egyéni 1. hely /csapat 1. hely
- Olimpiai Reménységek Versenye
  (Białystok, Lengyelország): 6. hely

- Ifjúsági EB kvalifikáció
  (Kitzbühel, Ausztria)

- Duatlon Mix-váltó OB
  (Balatonboglár): 1. hely

- Triatlon OB (Baja):
  egyéni 2. hely /csapat 1. hely

- Triatlon Váltó OB (Pécs):
  elit női csapat 1. hely

- ETU Triatlon Junior EK

   (Tulcea, Románia):
   egyéni 2. hely

- XXVI. Tisza Triatlon Klubcsapat OB
  (Tiszaújváros): 2. hely




 Varga Máté
12.C   2018/2019
Ugróköteles

    Európa Bajnokság (2017. július – Braga, Portugália)

           1. hely: páros, nyílt vegyes EB

           2. hely: formáció, szab. vál. nyílt vegyes EB

           2. hely: DD4, nyílt vegyes EB

    Európa Bajnokság (2015. augusztus – Idar-Oberstein, Németország)

           2. hely: formációs gyakorlat, 15+ nyílt vegyes EB

    Országos Diákolimpia (2019.04.13. Eger)

           1. hely: fiú összetett (VI. korcsoport)

    Országos Bajnokság (2017.01.28. Nagykanizsa)

           1. hely: ifjúsági fiú összetett

           1. hely: ifjúsági vegyes páros

    Országos páros és csapat Országos Bajnokság (2019.01.26. Tata)

           1. hely: Felnőtt formációs Szab. Vál. gyak.

           1. hely: Felnőtt összetett

           2. hely: Felnőtt vegyes páros Szab. Vál. gyak.

 



Kovács Márton Soma

12.F  2018/2019
Triatlonos.

 

- Aranyjelvényes sportoló (2017)
- I. osztályú minősítés triatlon és duatlon sportágakban (2018)
- Duatlon ranglista 3. hely (2018)

- Olimpiai Reménységek Versenye:
 3. hely, csapat 1.  (2018 Bialystok, Lengyelország)
- ETU Triathlon Junior European Cup: 7. hely 
 (2018 Tulcea, Románia)
- Aqatlon Országos Bajnokság: 2
. hely, csapat 2. (2018)
- XIII. Mogyi Triatlonverseny és Sprint OB: csapat 2.
 (2018)
- Duatlon Mix-váltócsapat Országos Bajnokság: 2. hely
 (2019)
- Triatlon Klubcsapat Országos Bajnokság: 3. hely
 (2019)
- Triatlon Mix-váltócsapat Országos Bajnokság: 2. hely 
(2019)
 

 

A Gimnázium kispályás labdarúgó csapata 2021/2022.

 

Hátsó sor balról jobbra: Veszprémi Csongor 12.F, Szabó-Bogár Dávid 10.A, Bódi Ádám 10.F, Jovan Benedek 12.A,  Borda Zsolt (felkészítő tanár).

Első sor, balról jobbra: Forgó Csanád 9.F, Nacsa Richárd 9.F, Mészáros Milán 10.F, Illés Balázs 12.F

 

 - Megyei Diákolimpia: I. hely.

- Országos Diákolimpia: 15. hely. (245 iskola versenyzett ebben a tanévben.)

 

 

A Gimnázium kispályás labdarúgó csapata 2022/2023.

 

Hátsó sor, balról jobbra: Bódi Ádám 11.F, Kardos Csanád 11.F, Szabó-Bogár Dávid 11.A, Horváth Hunor 9.A, Csaba Dániel 12.A, Borda Zsolt (felkészítő tanár).
Első sor, balról jobbra: Forgó Csanád 10.F, Nacsa Richárd 10.F, Kovács Zsolt 11.F, Mészáros Milán 11.F, Szűcs Martin Pál 11.B.
  • Megyei Diákolimpia: I. hely
  • Országos Diákolimpia: XII. hely (220 iskola versenyzett ebben a tanévben).

 

 

The browser or editor you are viewing this page in does not support Javascript, so the photo album cannot be displayed properly. View the page in a browser with Javascript enabled to see the photo album.